Árvaház után
Az 1949-re szépen felújított épülettel annak az évnek az ősze óta a megye rendelkezett. (Pedig Géza bácsi szavai a jegyzőkönyvből: „A telek a város tulajdona, épen ezért Kecskemét városával kötött szerződés szerint – amennyiben az épület rendeltetésétől eltérőleg más célra használtatnék fel – ez esetben a telek az épülettel együtt a város tulajdonába kerülne vissza.”) Többféle címen kedték hasznosítani. Leírni is sok lenne. Az épületben számtalan intézmény: kollégiumok, iskola – azonos időben több is –, és számtalan vezető működött. 1949 őszétől Faragó Béla Népi Kollégium, 1951-ben Áll. Ságvári Endre Szakérettségis Kollégium, Katona József Gimnázium stb. A szép, egységesre tervezett ház számos belső átszabdalást ért meg. A lányoldal kb. 30 évig orosz iskola volt.
Jogosnak kell tekinteni, hogy minden tehetséges szegény gyerek tanulhasson, de itt az történt, hogy mivel a város akkor nem tudott új kollégiumokat építeni, a megnövekedett tanulóseregnek pedig hely kellett, egy nagy csoport növendéknek kellett azért távozni, hogy egy másik csoportnak helye legyen. Emlékeztetni kell arra, hogy a felekezeti tanítók nyugdíjalapja befektetéseinek (tehát a tanítók befizetéseinek) hasznából épült s tartatott fenn!! Mégis odaadták másoknak. Itt jegyzem meg, hogy az újságok tanulmányozása során olvastam egy cikket, mely azt fejtegette, hogy most már végre foglalkozni kellene a tanítók nyomorával is! (20-as évek!)
1957-ben megpróbálták az intézményt a pedagógusok gyermekeinek legalább részben visszajuttatni. Nem árvaháznak! Ezeket a kísérleteket jelzi az Országos Nevelőintézet (1957– 1973), majd az Országos Pedagógus Gyermekotthon (1973–1986) létrehozása. Annak, hogy miért nem sikerült a kitűzött célt elérni, részben oka lehetett a toborzó munka. Én 33 évig vettem részt szakszervezeti, illetve tantestületi értekezleteken, de ott soha nem tájékoztattak bennünket az intézmény létéről.
A minisztérium 1963-ban ismét átadta irányításra a nevelőintézetet teljes költségvetéssel a Bács-Kiskun Megyei Tanácsnak. A hiányzó férőhelyeket állami gondozott gyermekekkel töltötték fel. A többi probléma világosan kielemezhető a 100 éves jubileumra kiadott füzetkéből.
„(…) állami és nem állami gondozott gyermekek (…) olyan állandó otthonává vált, amely a személyiségükben ép, és a 3–18 éves korú árva, félárva, illetve elhagyott gyermekek, vagy nevelésre teljesen alkalmatlan, esetleg átmenetileg súlyos családi problémákkal küzdő szülők gyermekeinek biztosította nevelésük feltételeit. A hetvenes évekre (…) egyre csökkent a pedagógus szülők gyermekeinek száma. [Majd teljesen el is maradtak.] (…) csökkenéséhez nagymértékben hozzájárult a 4/1979. MM–PM rendelet, mely kimondta, hogy a nevelőotthoni térítési díj a szülők keresetének 20%-a. (…) az ott lakó gyermek- és ifjúsági korosztály érzelmi élete és neveltségi szintje rendkívül eltérő (…)”1
Tehát olyan állapot csak néhány évre állt elő, hogy csak oktatási dolgozók gyermekei töltötték meg az intézetet. Az árvaház utáni esztendőkben is bizonyára sokan kerültek ki falai közül a nevelők hatalmas erőfeszítései nyomán, akik megállták helyüket az életben, és szívesen emlékeznek az ott eltöltött évekre.
A megmaradt intézmény (már pedagógusgyermekek nélkül) 1986-ban fenntartási nehézségek miatt elköltözött a megszűnt Építőipari Vállalat munkásszállójába. Ott Gyermek- és Ifjúsági Otthonnak (1986–1992), majd Faragó Béla Gyermek- és Ifjúsági Otthonnak (1992–1997) nevezték. Ma lakásotthonokban, Faragó Béla Gyermekotthon néven működik. A választott névadó sírját gondozzák. 2002 áprilisában láttam a friss koszorút Béla nap után. A névhasználat alapján tartják a jogfolytonosságot, s rendezték meg a 100 éves jubileumot. Ez azonban (tulajdonképpen 1949 óta) már nem az, mint amelyet ő alkotott, s utódjaként, Mares Géza is igazgatott.
Az utolsó órában vagyunk, hisz az a korosztály már elmúlóban van, amely még bemutathatna olyan nevelőintézeteket, amelyek méltók arra, hogy megismerjék azok, akik a nevelést szívügyüknek érzik. Esetleg követhető mintákat is találhatnak a mában végzett kollégiumi neveléshez. Amilyen a gyermek és az ifjúság, olyan lesz a jövő, s utódainknak is élhető világ kell.
Biztos-e, hogy ma mindent a lakásotthonokkal kell megoldani? Biztos-e, hogy lejárt az internátusok ideje? Végzett-e valaki felmérést, hogy vidéki, nehéz helyzetbe került oktatási dolgozók, mai özvegyek nem igényelnék-e olyan típusú országos intézmény működtetését, mint az árvaház volt? Úgy tudom a MÁV-nak is van, és a szocializmusban is végig volt külön nevelőotthona. A háború előtt a jegyzőknek is volt. Nem szerencsés a különböző műveltségi és neveltségi szinten álló gyerekeket összekeverni. Tudom, hogy azóta az életkörülmények sokat változtak. Több helyen van középiskola, sűrűbb a közlekedés, a családok többféle segítséget vehetnek igénybe. Mégis adódhatnak helyzetek, amikor a minden tekintetben kiváló internátusi elhelyezés lehetne a célravezetőbb. A választás lehetőségét meg kellene adni.
A volt árvaház állaga 1986-ra ismét általánosan leromlott. Kiürülése után a külsejét eredeti módon felújíttatták. Gipszstukkói, díszei ma szépen érvényesülnek. Ha van az épületeknek lelke, ez a ház talán már megnyugodhat.
Ma két intézmény működik benne.
A lányoldalon 1995 óta katolikus általános iskola kapott elhelyezést. Itt az épületbelső sok sebét igyekeznek begyógyítani. Ez meg fogja hozni a gyümölcsét, hisz az idő még kevés volt. A lányok betegházában készül a katolikus óvoda. Hálásan köszönöm, hogy az előcsarnokból eltávolított márványtáblát befogadták, és méltó módon elhelyezték. Köszönöm a szíves kalauzolást, hogy ismét bejárhattam egykori átmeneti lakhelyemet.
A legnagyobb részt (középső épület, fiúoldal) 1988 óta a Kocsis Pál Mezőgazdasági Iskola foglalja el. Az iskolavezetés nagy gonddal, bizonyos szükséges belső átalakításokkal felújíttatta. Az ebédlők épületének vonalában, attól pár méternyire tornatermet építettek. A park helyén sportpálya van. A még megmaradt értékeket tovább őrzik, a barbár átmázolásokat felfedezték és restauráltatták. Igen jó gazdái és tisztelői az épített örökségnek. Őszinte köszönet érte, és azért a fogadtatásért is, amelyben a visszalátogató nagyon-nagyon régi növendéket részesítették. Szintén köszönet azért, hogy újra visszatérve a fényképeket elkészíthettem.
1 Lásd i. m. Vissza